Hazánk legfontosabb vörösbort adó szőlőfajtája, Tokajt kivéve szinte minden borvidéken megtalálható. Nem csak nálunk, de a környező országokban is jelen van, egyes felmérések alapján több mint negyven névváltozatával. A legenda szerint magyar nevét onnan kapta, hogy Sopronban Napóleon katonái csak kék frankosokkal fizethettek ezért a borért ( a legenda sajnos nem igaz, Napóleon idejében Sopronban csak fehérborok voltak). Maga a fajta bőtermő, a rothadásra nem érzékeny, a fagyra viszont kissé igen. A kékfrankosból készült borok ma az egyik leginkább fejlődő borstílus, a könnyű „bozsolé” típusú vörösborok mellett egyre nagyobb teret hódítanak a komoly, testes, akár dűlőszelektált kékfrankosok is, valamint a két bikavér (Eger és Szekszárd) gerincét is ez a fajta adja. A Duna Borrégióban főleg a könnyebb, cseresznyés-meggyes, fűszeres vörösborokon van a hangsúly, ám amikor az évjárat lehetővé teszi világszínvonalú vörösbor is készíthető ebből a különösen kedves fajtából.